Mellrák Európában

0
MELLRÁK MIATTI
HALÁLOZÁS ÉVENTE

Európában a mellrák a leggyakoribb
halálos kimenetelű ráktípus
a 35 év feletti nők körében.

HP Office Pink Ream 2020

Papír, amelynek hatása van

Az International Paper HP Office „Pink Ream” –je tovább folytatja a harcot a mellrák elleni küzdelemben 2020-ben is. A Pink Ream kampány 2017-ben került bevezetésre Európában, a HP Office papírok megkülönböztető és kifejezetten erre a célra tervezett csomagolásával. Az International Paper minden eladott Pink Ream csomag papír után 0,10 € összeget adományoz a mellrák kutatásával, arra való figyelemfelhívással és megelőzéssel foglalkozó európai programok számára. A 2018-as kampány során több mint egymillió Pink Ream csomag papírt adtak el 16 európai országban. Európai bevezetését követően a Pink Ream kampányban több mint 400 000 € gyűlt össze. 2018. márciusban a kampányt az „Év kezdeményezésének” választották a 17. Európai Irodai Termékek Díjai (European Office Products Awards (EOPA)) versenyen.

A Think Pink Europe, az International Paper partnere a 2018-as kampány óta, több mint egy tucat országos mellrákellenes szervezetet foglal magába, és a lista egyre növekszik. Egész Európában a helyi mellrákellenes szervezetek, kórházak, támogató csoportok, kormányzati szervezetek ugyanazért a célért állnak ki: kutatás támogatása és az emberek figyelmének felhívása a mellrák kezelése érdekében.

Küldetés megfogalmazása

A mellrákkal foglalkozó szervezetek közötti együttműködés ösztönzése Európában közös tevékenységeken és a kommunikáció erősítésén keresztül. Felhívni a hatóságok, vállalatok, szervezetek és általában az emberek figyelmét a mellrákra. Pénzalapok létrehozása mellrákkal kapcsolatos tudományos kutatásra, eseményekre és kommunikációra.

Ez elérhető:

  • Egy közös kommunikációs és megvalósítási platform megszervezésével a Race for the Cure®, a világ legnagyobb mellrák elleni küzdelemért kiálló sporteseménye és hasonló európai események szervezésével.
  • Információ- és tudáscserével a mellrákot és a nők egészségét érintő minden kérdésben európai és nemzetközi szinten.
  • Események (sportesemények, konferenciák, vásárok, találkozók stb.) szervezésével.

Verseny a gyógyulásért

A Race for the Cure a világ legnagyobb gyalogló és futó sporteseménye a mellrák elleni küzdelemben. 1983-ban Dallasban, az első Race for the Cure eseményen 800-an vettek részt. Manapság a világ több mint 140 városában 1 millió ember gyűl össze, hogy megünnepelje az életet, és tiszteletét fejezze ki azok iránt, akik életüket vesztették a betegség miatt.

EOPA 2018

A HP Office Pink Ream elnyeri a 2018 EOPA „Év kezdeményezése” díját

Az International Paper 2017-es Pink Ream kampányát elismerték az Európai Irodai Termékek Díja (European Office Products Awards (EOPA)) rendezvényen a mellrák elleni küzdelem támogatásáért. Az International Paper összesen 198 000 € -t adományozott, közel a dupláját, a tervezett minimum 100 000 € -s összegnek. Ebből az alapból iskolai projekteket és egy, a nők egészségéért dolgozó, európai innovációs díjat támogattak.

Valós támogatás

A HP Office Pink Ream októberben lesz kapható (ez a hónap a mellrákra való figyelemfelhívásé szerte a világon). Az International Paper ismét 100 000 € adományázását tűzi ki célul. A teljes összeg 80%-a helyi szervezetekhez kerül , míg a maradék 20% páneurópai programokba kerül befektetésre, a Think Pink Europe bevonásával.

Minden csomag HP Office Pink Ream papír
után 0,10 € összeget adományozunk, hogy
segítsük a mellrák elleni küzdelmet Európában

Race for cure

La “Race for the Cure” è il più grande evento mondiale di camminata e corsa nella lotta contro il cancro al seno. Nel 1983, la prima “Race for the Cure” a Dallas ha accolto 800 partecipanti. Oggi, 1 milione di persone si riuniscono in oltre 140 città in tutto il mondo per celebrare la vita e onorare coloro che hanno perso la vita a causa della malattia.